Az arab és azon belül is kiemelten a marokkói stílusjegyek segítségével – legyen otthonunk modern vagy klasszikus – különlegessé és megunhatatlanná varázsolhatjuk belső tereinket. A sivatag finom, aranyló homokja, az ezerféle színű bőrpapucsok, puffok és táskák, az apró pohárkákban felszolgált mézédes mentatea – ezernyi emlék, melyekből erőt meríthetünk a hideg téli napokon, amíg a nyarat várjuk egy újabb utazást tervezgetve. A keleti stílusú lakberendezési boltokban vagy az interneten barangolva kifejezetten az arab, illetve mór belsőépítészetre és dekorációra szakosodott üzletekben már könnyedén megtaláljuk az arab hangulat megteremtéséhez szükséges kellékeket. Az arab stílus általános ...
Az irányzat, mint oly sok másik is, az Egyesült Államokból indult világot hódító útjára. A stílus XX. század 60-as, 70-es éveinek fiataljai által kitalált időszak jellemzője.
Lázadás volt a hagyományok (tradíciók), a pénz, a tőke uralma, az egyre bonyolultabbá valló társadalmi együttélési szabályok és kötelezettségek, valamint a fiatalokra egyre-jobban ránehezedő politikai nyomás ellen.
A retróra jellemző feltűnő minták a falakon tapétákra nyomva kerültek a lakásokba, az egyszerű bútorokat, pedig felváltotta az új kor - korszerű technológiával előállítható - műanyag asztalai, székei, fotelei és más berendezési tárgyai.
A műanyagok alkalmazása a lakberendezési tárgyak gyártásánál ...
A high-tech minden tárgya funkcionalista, a célnak tökéletesen megfelel
Minél távolabb az emberi érzelmektől, gyengeségektől, romlandóságtól, halandóságtól - ezt tükrözik a felhasznált anyagok, a fém, beton és üveg. Cél a változatlan, személytelen, gépes világ megteremtése. Az emberközpontú formavilág a világmindenségből síkokkal egyre kisebb, és meghittebb teret igyekszik kihasítani, addig a high - tech az emberi léptékű teret próbálja meg kitágítani a világmindenség felé.
A szélsőségesen high-tech emberek zenéje a techno, az elektronikus dübörgés. Ehhez kapcsolódó az életvitelük is, melyet a földi valóságtól elrugaszkodott öltözék fejez ki. Igaz, hogy e szubkulturális jelenség alkotta ...
A lakókörnyezet és az ember kapcsolata sok mindent elárul az egyént körülvevő tárgykultúrára nézve a személyiség apró jeleiről, amennyiben bepillantást tudunk nyerni a magánszférába. Ha valakit meg akarunk ismerni nem a szavai, gondolatai és tettei alapján tudjuk megtenni, hanem az őt körülölelő enteriőr, és a hozzá kapcsolódó tárgyi világ alapján. Ha belépünk a napjainkban oly divatossá vált minimál stílusban berendezett otthonba, azonnal felmerül bennünk a kérdés, vajon mi az, amitől oly vonzó ez a stílus a mai kor emberének.
Természetes környezetünk rohamos pusztulása már nemcsak a környezetvédőket aggasztja. Egyre többen ismerjük fel, hogy "szolgáltatásai" nélkülözhetetlenek. Tiszta ...
Napjainkban egyre több régi tárggyal (bútorral, szőnyeggel, festménnyel) találkozunk a lakásokban. Csakhogy keveset tudunk róluk. A szakkönyvek múzeumi mesterművek, illetve külföldi régiségek alapján íródnak. Induló sorozatunkban mi viszont arra törekszünk, hogy Magyarországon fellelhető nem múzeumi, hanem valódi használati tárgyak, bútorok bemutatásával segítsünk a tájékozódásban azoknak, akik szívesen fogadnak otthonukba néhány „antik” holmit.
Ez a XIX. század végi garnitúra egyenes vonalaival és puritán megjelenésével akár a bécsi szecesszió mértani felfogását is képviselhetné, de nem erről van szó. A kartámasz és a hátsó lábak íves vonala, egyáltalán a kényelem dominanciája a látvány ...
Az eklektika elsősorban a felület művészete. A több száz éves bútorformák legfeljebb reprezentatív helyiségekben vagy díszítő funkcióban állják meg a helyüket; a múltidéző bútorokkal az arisztokrácia környezetéhez igazodni kívánó polgárság otthonaiban jobbára olyan darabokkal találkozunk, amelyek képesek kiszolgálni a XIX. századi életformát, miközben látványukkal az ősiség illúzióját kívánják kelteni. Az eklektikára nem annyira a faragott, mint inkább a kisebb-nagyobb sorozatban gyártott és a sima felületre rátett díszítőelemek a jellemzőek, amelyek éppúgy lehetnek román, mint gótikus vagy reneszánsz stílusúak. A székek között pedig mind nagyobb teret hódítanak az esztergált elemekből ...
Funkcionalizmus és ergonómia: tarol a skandináv stílus
2009. február 6.
A Skandinávia szóval jelölt öt ország: Svédország, Dánia Finnország, Norvégia és Izland modern lakberendezési stílusának első bemutatkozása az 1951-es londoni kiállításhoz köthető.A kiállított bútorok nagy sikert arattak. Népszerűségük máig töretlen.
A ma skandináv stílusként ismert lakberendezési irányzat a Bauhausból és az art decóból merítve, eltelve a modernség eszméjével az ötvenes években alakult ki, ám erősen kötődik a helyi hagyományokhoz. Nyilván e kötődés, a mélyre eresztett gyökerek is hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a stílus azóta is virágzik: divatos, mert képes a folytonos megújulásra. Ez köszönhető a jól szervezett intézményi háttérnek: jó iskolák, a kezdő tervezőket, ...
Forradalmi változásokra van szükség a textíliák területén - ha valami újat és aktuálisat akarunk létrehozni, azt csak a technika, a tudomány és a tervezők együttműködésével valósíthatjuk meg – állítják a textiltervezők.
A 2009- es évre kialakított trendek - úgy tűnik - már ennek a szellemnek a jegyében születtek. A hat fő irányzat a "Connecting Worlds" jegyében készült, premierjükre 2009. január 14 és 17 között a "Frankfurti Heimtextil Kiállítás és Vásár" keretein belül kerül sor.
Összeállításunkkal elsőként adunk hírt az új irányzatok legjellegzetesebb jegyeiről!
Illusonist - középpontjába a természetes, emberi szépséget állították. Egy hangulat, melyhez levegőre, fényre van szükség. ...
Ívek, lágy formák és növényi díszítmények a legfőbb jellemzői a múlt század fordulóján elterjedt szecessziónak. Ahány ország, annyiféle stiláris jegy, egy valami viszont azonos: az a szemlélet, amely szerint a művészek egységes egésznek fogják föl a környezetet.
Szecesszió szó latin eredetű, s kivonulást jelent. A 19-20. század fordulóján osztrák és német művészek alakítottak csoportokat és rendeztek kiállításokat ezen a néven. A múlttal való szakítást tudatosítva. Azt látták ugyanis, hogy az a kultúra, amely az ókori görög-római örökségre épült, zsákutcába torkollott. Gyökeres változásra, teljes megújulásra van szükség. Míg korábban a díszeket az antikvitásból eredeztethető és a nagy ...
Az indiai Vasztu-sásztra (építészet és térrendezés) titkai
2008. október 17.
Ősi térrendezési hagyományok. Az emberi kultúra régi emlékeiben kutatva azt találjuk, hogy a különféle célokat szolgáló épületek alakját, elrendezését, sőt a bennük használt építészeti formákat, mintákat, alakzatokat és színeket is gondosan lefektetett térrendező elvek alapján határozták meg. Ez a hagyomány a kínai és az indiai kultúrában maradt fenn a legrendszerezettebb formában. A térrendezés és az építészet kínai tudományát feng shuinak, indiai hagyományait pedig Vasztu-sásztrának nevezik.
Forrás: HarmoNet.hu